Leírás
A Tetris kötött szoknyák „A” vonalú, lágy esésű, nagyjából térdig érő darabok. Geometrikus, téglalapokból álló, lépcsőzetes minta ékesíti őket.
Elegáns, visszafogott sziluett jellemzi a Tetris szoknyákat, amit teljesen kiegyensúlyoz a játékos minta és az erőteljes színek. Ezzel kialakítva egy olyan megjelenést, melyet könnyen kedvünkre lehet alakítani, attól függően, épp aznap mire van szükségünk.
Legegyszerűbben az adott színváltozat árnyalatival kombinálva lehet egy harmonikus szettet összeállítani velük. Ebben az esetben is lehet természetesen különböző hatásokat elérni, mégpedig a választott színek arányának változtatásával. Hiszen, ha a szoknya alap színében párosítunk hozzá felsőt, egy egészen monokrómnak tűnő kinézetet érhetünk el. Ám, ha szeretnénk kiemelni a szoknya alap színét, érdemes a mintázat egy másik árnyalatával kombinálni, mert így az sokkal nagyobb kontrasztot teremt majd a felsőruházat és a szoknya között.
Persze egy kis kísérletezés senkinek nem ártott még eddig, bátran lehet játszani az adott árnyalat komplementereivel is egy eklektikusabb hatás érdekében.
Kiegészítők terén abszolút szabad a vásár. Amivel nem igazán lehet melléfogni, az a visszafogottabb, fém ékszerek. Viszont a szoknya mintázatának játékosságát könnyen lehet tükrözni egy-egy merészebb táskával.
A képeken több termék látható. Ezek a termékek külön vásárolhatóak meg webshopunkban a következő linkekre kattintva:
Kerek Mirci pulóver sötét pink
Ha pedig szívesen olvasnál kötött témában, vagy akár a fenntarthatóságról, a Yarnparade oldalán találtok írásokat akár a Süellel kapcsolatban is.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.